2008. november 13., csütörtök

Bravúros brassói győzelem


Nem lesz címvédés idén a jégkorong Románia-kupában, ugyanis a Csíkszeredai Sportklub tegnap este a Vákár Lajos Műjégpályán kikapott a Brassói SCM Fenestela 68 csapatától a sorozat A csoportjában. A csíki hokisok még az elődöntőbe sem jtottak be, miután a Progym Hargita Gyöngye és a barcasági csapat is legyőzte őket.

Tegnap két mérkőzést játszottak Csíkszeredában a Románia-kupa csoportkörében. Amíg a délutáni HC Csíkszereda – Steaua találkozón senki nem akart győzni, addig a második összecsapáson a brassóiak jobban akarták a sikert, amit végül elég simán meg is szereztek.

A Sportklub – Brassói SCM találkozónak az elődöntőbe jutást jelentő második helyezés volt a tétje. Az már korábban eldőlt, hogy a Progym az élen végez az A csoportban – miután minden csoportmeccsüket megnyerték –, de a tegnap esti összecsapás győztese is csatlakozhatott volna a gyergyóiak mellé az elődöntőbe. A papírforma szerint sima Sportklub-siker kellett volna szülessen, ám a barcasági klub hokisai nem ismerték a papírforma fogalmat, így az első percekben már lerohanták ellenfelüket. Az első próbálkozásokat ugyan hárította a csíki védelem, ám a 6. percben Kramny bombalövése már a brassóaik vezetőtalálatát jelentette. A gól után a Sportklub rohamozott, több helyzetet is kialakítottak, ám találatig nem értek el.

A második harmadban is a csíkiak uralták a játékot, ám a ziccerek ezúttal is kimaradtak, sőt a második szünet előtt egy perccel Filip Richard gólra váltott egy ziccert, így kétgólos előnnyel mehettek újra pihenni a barcaságiak.

Az utolsó játékrészben sem változott a játék képe, azaz folytatódtak a Sportklub-támadások, amelyek nem vezettek eredményre. A 46. percben a brassói csapat megszerezte a meccs utolsó találatát, Gergely egy ellentámadás végén volt eredményes, amellyel beállította a 3–0-ás végeredményt. Az összecsapás utolsó negyedórájában a csíkiak több ziccert is kialakítottak, ám a barcasági gárda szenzációsan védekezett, és a végén nem csupán a győzelemnek és a Románia-kupa egyik negyeddöntőt érő helyének, hanem az egyik főszponzor által prémiumként felajánlott ötezer eurónak is örülhettek.

A délutáni, HC – Steaua mérkőzés eléggé unalmasra sikeredett, miután a két csapat a látványos hoki helyett inkább azt mutatta meg az alig félszázas közönségnek, hogyan nem akarnak nyerni. A végül gólzáporosra sikeredett találkozón a bukarestiek Severson révén szereztek vezetést az első harmad felénél, a HC a második harmad első percében egyenlített Nagy révén, majd Socha és Pupák góljaival kétgólos előnyre tettek szert. A második szünet előtt Halavinov szépített ugyan, ám Góga is betalált a Steaua kapujába, így negyven perc játék után 4–2-re vezetett a HC. Az utolsó harmad elején Góga ismét eredményes volt, Severson szépített, majd Stefanka és Socha növelte a csíki előnyt. Az utolsó két percben emberhátrányból kétszer volt Geru eredményes, így a meccs végül 7–4-es HC-sikerrel zárult.

A Románia-kupa döntő tornáját a tervek szerint december 27-én és 28-án a gyergyószentmiklósi műjégpályán rendezik. Az első nap a HC Csíkszereda – Brassói SCM Fenestela 68, valamint a Progym Hargita Gyöngye – Steaua elődöntőket rendezik, a turné második napján az elődötők vesztesei a harmadik helyért, míg az elődöntő győztesei a Románia-kupáért szállnak harba.

Idén mindenképpen újdonság lesz a Románia-kupa döntője, hiszen először rendeznek kisdöntőt, a ’89-es változások óta először nem lesz döntős a Sportklub, és először rendeznek tornát a jelenlegi, amúgy magyarországi szövetségtől átvett formátumban. És van arra is esély, hogy először nyerjen egy csapat Románia-kupát, hiszen a döntő tornára bejutott csapatok közül egyedül a Steaua hódította már el a trófeát.

Hargita Népe

0 megjegyzés:

 

Jégkorong. Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com