2009. január 28., szerda

Mol Liga 2008-2009, Alapszakasz


Az magyar-román közös bajnokság első évében tíz csapat vett részt, hat Magyarországról és négy Romániából: Sportclub Csíkszereda, HC Csíkszereda, Progym-Hargita Gyöngye, Steaua Bukarest, Dab.Docler, Újpesti TE, Ferencvárosi TC, az újonnan alakult budapesti NZ Stars, Miskolci JJSE és az Alba Volán második csapata. A szezon elején Brassó is jelezte részvételi szándékát, erre azonban saját jégpálya hiánya miatt nem volt lehetősége. A Mol liga mérkőzései egyben a két ország bajnokságának alapszakaszába is beszámították, a két ország a liga alapszakaszának lejárta után folytathatta saját bajnokságának rájátszását.

Az alapszakaszban a csapatok egymás között játszottak oda-visszavágó rendszerben kétszer. Ez csapatonként 36 mérkőzést jelentett, ami az eddig évekhez képest erőltetett menetelést jelentett. Azzal azonban mindenki tisztában volt, hogy ez a rendszer minkét ország csapatainak jót tesz, több meccset játszhatnak egymással, ezáltal a fiatalabb játékosok is jobban edződhetnek.

A szezon elején a legtőbb és leglátványosabb igazolásokat a székely csapatok csinálták. A HC Csíkszereda az olasz bajnok HC Bolzanótól leigazolta a hazai születésű, de sokáig az AHL-ben edződött Mihály Árpádot. A Sportclub a svéd vonalat választotta. Staffan Lundh edző kérésére leigazolták a későbbi alapszakasz gólkirály Patrik Wallenberg és Johan Ramstedt csatárokat az angol élvonalból és a svéd bajnokságból. A Steauának sikerült leigazolni az EBEL-ből Cameron Seversont, aki korábban több csapatnál is szerepelt az NHL-ben. A Progym Ukrajnából hozott néhány játékost.

Az alapszakasz rangsora


HelyCsapatMGyHGyVHVGólokPont
1.HC Csíkszereda3627324200-9291
2.SC Csíkszereda3525361174-9582
3.Újpesti TE3624273181-11479
4.NZ Stars35192122114-8263
5. Dab.Docler 36183132149-12362
6. Steaua Bucuresti 36181161159-12757
7. Ferencvárosi TC 36140211107-15343
8. Progym-Hargita Gyöngye 36111231114-17636
9. Miskolci Jegesmedvék 363130271-19313
10. Alba Volán SC 363132080-19411


Egy ősszel készített felmérés szerint a HC és a Sportclub a harmadik ill. negyedik leggólerősebb csapat volt Európában. A felmérésben Európa 16 legerősebb bajnokságát vizsgálták.

Legtöbb adott gól meccsenként:
1. Rouen (Franciaország) - 6,2 gól
2. Briancon (Franciaország) - 5,8 gól
3. HC Csíkszereda (Mol Liga) - 5,263 gól
4. SC Csíkszereda (Mol Liga) - 5,058 gól
5. Coventry (Nagy-Britannia) - 5 gól
6. Újpesti TE (Mol Liga) - 5 gól
7. Amiens (Franciaország) - 4,9 gól
8. Podhale Nowy Targ (Lengyelország) - 4,631 gól
9. Angers (Franciaország) - 4,6 gól
10. Cortina (Olaszország) - 4,545 gól

www.crosschecking.se

A másik oldalon a Progym hetedik a meccsenként legtöbb gólt kapó csapatok listáján, több más Mol Ligás csapattal együtt.

Legtöbb kapott gól meccsenként:
1. Neuilly (Franciaország) - 6,3 gól
2. Polonia Bytom (Lengyelország) - 6,25 gól
3. Chamonix (Franciaország) - 5,7 gól
4. Miskolci JJSE (Mol Liga) - 5,611 gól
5. Edinburgh (Nagy Britannia) - 5,333 gól
6. Alba Volán SC B (Mol Liga) - 5,294 gól
7. Progym Hargita-Gyöngye (Mol Liga) - 5,176 gól
8. Basingstoke (Nagy Britannia) - 5,052 gól
9. Furuset (Norvégia) - 4,812 gól
10. Esbjerg (Dánia) - 4,777 gól

www.hockeysverige.se

A legkevesebb gólt adók vagy kapók listáján nincsenek Mol Ligás csapatok. Innen is látszik az, amit már sok külföldi játékos és edző említett, a ligában inkább a támadó jellegű hoki részesítik előnyben.

Az alapszakasz összes eredménye dátum szerint:
2008.09.09: NZ Stars - Dab.Docler 4-3 bü. (2-1,0-1,1-1,0-0,1-0)
2008.09.12: Miskolci JJSE - HC Csíkszereda 4-7 (0-6,3-1,1-0)
2008.09.12: SC Csíkszereda - Dab.Docler 6-1 (1-0,2-1,3-0)
2008.09.12: Progym HGy - Újpesti TE 7-8 hu. (1-3,4-3,2-1,0-1)
2008.09.12: Alba Volán SC - Steaua Bucuresti 2-3 (0-2,1-1,1-0)
2008.09.12: NZ Stars - Ferencvárosi TC 6-2 (1-2,3-0,2-0)
2008.09.14: SC Csíkszereda - Újpesti TE 6-1 (3-0,2-0,1-1)
2008.09.14: NZ Stars - Steaua Bucuresti 2-3 bü. (0-0,0-2,2-0,0-0,0-1)
2008.09.14: Miskolci JJSE - Alba Volán SC 3-5 (0-2,2-2,1-1)
2008.09.14: Progym HGy - Dab.Docler 6-1 (1-0,3-1,2-0)
2008.09.14: Ferencvárosi TC - HC Csíkszereda 2-5 (1-0,0-3,1-2)
2008.09.16: Alba Volán SC - HC Csíkszereda 0-8 (0-2,0-2,0-4)
2008.09.16: Ferencvárosi TC - Steaua Bucuresti 6-4 (2-0,4-3,0-1)
2008.09.19: HC Csíkszereda - Miskolci JJSE 10-3 (5-0,1-2,4-1)
2008.09.19: Steaua Bucuresti - NZ Stars 6-3 (2-1,2-1,2-1)
2008.09.19: Dab.Docler - Újpesti TE 2-5 (0-2,2-2,0-1)
2008.09.19: Alba Volán SC - SC Csíkszereda 0-5 (0-1,0-3,0-1)
2008.09.19: Ferencvárosi TC - Progym HGy 5-3 (1-1,2-0,2-2)
2008.09.21: Steaua Bucuresti - Miskolci JJSE 8-2 (1-1,5-1,2-0)
2008.09.21: HC Csíkszereda - NZ Stars 3-0 (1-0,1-0,1-0)
2008.09.21: Ferencvárosi TC - Alba Volán SC 5-4 (2-0,1-2,2-2)
2008.09.21: Dab.Docler - SC Csíkszereda 5-1 (0-0,4-1,1-0)
2008.09.21: Újpesti TE - Progym HGy 7-4 (1-2,3-1,3-1)
2008.09.23: Újpesti TE - SC Csíkszereda 5-6 bü. (4-3,0-2,1-0,0-0,0-1)
2008.09.23: Dab.Docler - Progym HGy 6-2 (1-0,4-1,1-1)
2008.09.26: HC Csíkszereda - Progym HGy 9-3 (4-0,1-1,4-2)
2008.09.26: Miskolci JJSE - Dab.Docler 3-4 (1-3,2-1,0-0)
2008.09.26: SC Csíkszereda - Steaua Bucuresti 3-2 (0-1,1-0,2-1)
2008.09.26: Alba Volán SC - Újpesti TE 3-8 (1-1,2-5,0-2)
2008.09.26: Ferencvárosi TC - NZ Stars 1-5 (1-1,0-1,0-3)
2008.09.28: Progym HGy - Steaua Bucuresti 1-5 (0-2,1-2,0-1)
2008.09.28: SC Csíkszereda - HC Csíkszereda 2-5 (1-1,0-2,1-2)
2008.09.28: NZ Stars - Újpesti TE 6-1 (1-0,4-0,1-1)
2008.09.28: Miskolci JJSE - Ferencvárosi TC 3-0 (2-0,1-0,0-0)
2008.09.28: Dab.Docler - Alba Volán SC 6-2 (5-1,0-1,1-0)
2008.09.30: Steaua Bucuresti - SC Csíkszereda 4-3 (2-1,2-1,0-1)
2008.09.30: NZ Stars - Miskolci JJSE 9-4 (1-3,4-0,4-1)
2008.09.30: Alba Volán SC - Ferencvárosi TC 5-10 (0-7,3-2,2-1)
2008.10.03: Újpesti TE - HC Csíkszereda 3-4 hu. (1-0,2-1,0-2,0-1)
2008.10.03: Miskolci JJSE - Steaua Bucuresti 3-5 (0-2,1-2,2-1)
2008.10.03: SC Csíkszereda - Alba Volán SC 8-3 (3-0,2-2,3-1)
2008.10.03: Dab.Docler - NZ Stars 0-6 (0-1,0-3,0-2)
2008.10.03: Progym HGy - Ferencvárosi TC 6-7 (2-2,3-1,1-4)
2008.10.05: SC Csíkszereda - Ferencvárosi TC 10-2 (4-0,1-2,5-0)
2008.10.05: NZ Stars - HC Csíkszereda 2-4 (0-1,0-2,2-1)
2008.10.05: Miskolci JJSE - Újpesti TE 2-5 (0-1,0-3,2-1)
2008.10.05: Progym HGy - Alba Volán SC 4-1 (1-0,1-0,2-1)
2008.10.05: Dab.Docler - Steaua Bucuresti 5-0 (1-0,2-0,2-0)
2008.10.07: Újpesti TE - Steaua Bucuresti 6-3 (1-2,3-1,2-0)
2008.10.07: Dab.Docler - HC Csíkszereda 3-5 (1-3,1-1,1-1)
2008.10.10: Újpesti TE - Dab.Docler 7-3 (2-1,1-1,4-1)
2008.10.10: SC Csíkszereda - NZ Stars 5-1 (2-1,2-0,1-0)
2008.10.10: Steaua Bucuresti - HC Csíkszereda 3-6 (1-2,1-1,1-3)
2008.10.10: Progym HGy - Miskolci JJSE 4-2 (1-0,1-1,2-1)
2008.10.12: Alba Volán SC - Dab.Docler 1-5 (0-1,1-2,0-2)
2008.10.12: HC Csíkszereda - NZ Stars 4-1 (1-0,2-0,1-1)
2008.10.12: Steaua Bucuresti - Miskolci JJSE 5-1 (1-0,0-0,4-1)
2008.10.12: Ferencvárosi TC - Újpesti TE 1-3 (0-1,0-2,1-0)
2008.10.12: Progym HGy - SC Csíkszereda 2-6 (0-4,0-0,2-2)
2008.10.14: HC Csíkszereda - SC Csíkszereda 6-7 hu. (2-4,3-1,1-1,0-1)
2008.10.17: Újpesti TE - Ferencvárosi TC 4-3 (2-2,1-0,1-1)
2008.10.17: Steaua Bucuresti - Progym HGy 8-1 (3-1,3-0,2-0)
2008.10.17: Alba Volán SC - Miskolci JJSE 1-2 (0-1,1-0,0-1)
2008.10.19: NZ Stars - Alba Volán SC 5-1 (2-0,1-0,2-1)
2008.10.19: Újpesti TE - Miskolci JJSE 6-0 (2-0,2-0,2-0)
2008.10.19: Progym HGy - HC Csíkszereda 6-1 (0-1,2-0,4-0)
2008.10.24: Miskolci JJSE - HC Csíkszereda 2-6 (0-4,1-2,1-0)
2008.10.24: SC Csíkszereda - Újpesti TE 9-6 (3-2,2-3,4-1)
2008.10.24: Progym HGy - Dab.Docler 3-6 (1-4,1-2,1-0)
2008.10.24: Alba Volán SC - Steaua Bucuresti 1-9 (1-2,0-5,0-2)
2008.10.24: Ferencvárosi TC - NZ Stars 3-2 (0-0,0-2,3-0)
2008.10.26: SC Csíkszereda - Dab.Docler 4-1 (2-0,1-1,1-0)
2008.10.26: NZ Stars - Steaua Bucuresti 4-2 (1-0,1-1,2-1)
2008.10.26: Miskolci JJSE - Alba Volán SC 1-3 (0-1,1-0,0-2)
2008.10.26: Ferencvárosi TC - HC Csíkszereda 2-6 (0-2,0-1,2-3)
2008.10.26: Progym HGy - Újpesti TE 1-3 (0-1,1-1,0-1)
2008.10.28: NZ Stars - HC Csíkszereda 2-3 hu. (0-0,1-1,1-1,0-1)
2008.10.28: Miskolci JJSE - Steaua Bucuresti 2-8 (0-2,1-5,1-1)
2008.10.31: SC Csíkszereda - Steaua Bucuresti 3-2 (2-0,1-1,0-1)
2008.10.31: Dab.Docler - Miskolci JJSE 7-0 (1-0,4-0,2-0)
2008.10.31: Progym HGy - HC Csíkszereda 4-7 (0-3,2-2,2-2)
2008.10.31: NZ Stars - Ferencvárosi TC 2-1 (0-1,1-0,1-0)
2008.10.31: Alba Volán SC - Újpesti TE 2-4 (0-2,1-2,1-0)
2008.11.02: Alba Volán SC - NZ Stars 2-4 (0-2,1-2,1-0)
2008.11.02: Steaua Bucuresti - Progym HGy 6-4 (0-1,2-1,4-2)
2008.11.02: HC Csíkszereda - SC Csíkszereda 1-2 bü. (0-1,1-0,0-0,0-0,0-1)
2008.11.02: Újpesti TE - Miskolci JJSE 8-1 (0-1,5-0,3-0)
2008.11.02: Ferencvárosi TC - Dab.Docler 2-4 (1-2,1-0,0-2)
2008.11.11: Dab.Docler - Ferencvárosi TC 4-1 (1-1,1-0,2-0)
2008.11.14: Miskolci JJSE - Újpesti TE 1-6 (0-1,0-4,1-1)
2008.11.14: Steaua Bucuresti - Alba Volán SC 9-4 (3-0,3-1,3-3)
2008.11.14: Dab.Docler - Progym HGy 6-0 (3-0,1-0,2-0)
2008.11.14: HC Csíkszereda - Ferencvárosi TC 7-3 (2-0,2-3,3-0)
2008.11.14: NZ Stars - SC Csíkszereda 5-2 (3-1,1-0,1-1)
2008.11.16: HC Csíkszereda - Alba Volán SC 5-2 (1-1,2-0,2-1)
2008.11.16: Steaua Bucuresti - Ferencvárosi TC 8-4 (1-1,6-1,1-2)
2008.11.16: NZ Stars - Dab.Docler 4-3 hu. (2-1,0-1,1-1,1-0)
2008.11.16: Miskolci JJSE - Progym HGy 5-6 bü. (0-1,2-3,3-1,0-0,0-1)
2008.11.16: Újpesti TE - SC Csíkszereda 11-2 (2-1,2-0,7-1)
2008.11.18: Dab.Docler - SC Csíkszereda 1-5 (1-0,0-1,0-4)
2008.11.18: Újpesti TE - Progym HGy 10-1 (3-1,3-0,4-0)
2008.11.21: SC Csíkszereda - HC Csíkszereda 2-3 bü. (1-1,1-1,0-0,0-0,0-1)
2008.11.21: Progym HGy - Steaua Bucuresti 1-5 (1-3,0-1,0-1)
2008.11.21: Alba Volán SC - Miskolci JJSE 3-2 bü. (1-0,0-1,1-1,0-0,1-0)
2008.11.21: Ferencvárosi TC - Újpesti TE 1-5 (0-2,0-0,1-3)
2008.11.23: HC Csíkszereda - Progym HGy 10-3 (3-0,3-2,4-1)
2008.11.23: Steaua Bucuresti - SC Csíkszereda 2-5 (1-1,1-0,0-4)
2008.11.23: NZ Stars - Újpesti TE 2-1 (0-0,1-0,1-1)
2008.11.23: Ferencvárosi TC - Miskolci JJSE 4-3 (1-2,2-1,1-0)
2008.11.25: NZ Stars - Miskolci JJSE 4-1 (0-0,2-0,2-1)
2008.11.25: Alba Volán SC - Ferencvárosi TC 0-1 (0-1,0-0,0-0)
2008.11.28: Újpesti TE - Steaua Bucuresti 9-5 (5-0,2-2,2-3)
2008.11.28: SC Csíkszereda - NZ Stars 3-0 (0-0,1-0,2-0)
2008.11.28: Progym HGy - Miskolci JJSE 3-0 (1-0,0-0,2-0)
2008.11.28: Alba Volán SC - HC Csíkszereda 4-1 (3-1,0-0,1-0)
2008.11.28: Ferencvárosi TC - Dab.Docler 5-8 (2-3,2-3,1-2)
2008.11.30: SC Csíkszereda - Miskolci JJSE 7-2 (4-0,3-2,0-0)
2008.11.30: Ferencvárosi TC - Steaua Bucuresti 4-3 (0-1,2-2,2-0)
2008.11.30: Újpesti TE - Alba Volán SC 7-4 (1-1,1-1,5-2)
2008.11.30: Progym HGy - NZ Stars 4-2 (3-0,1-0,0-2)
2008.11.30: Dab.Docler - HC Csíkszereda 7-6 bü. (3-1,1-2,2-3,0-0,1-0)
2008.12.02: Újpesti TE - HC Csíkszereda 1-7 (0-3,0-2,1-2)
2008.12.02: Dab.Docler - Steaua Bucuresti 1-2 (1-1,0-0,0-1)
2008.12.05: Miskolci JJSE - SC Csíkszereda 2-7 (1-1,0-2,1-4)
2008.12.05: Steaua Bucuresti - Újpesti TE 3-5 (1-1,0-1,2-3)
2008.12.05: HC Csíkszereda - Dab.Docler 5-2 (2-1,3-1,0-0)
2008.12.05: NZ Stars - Alba Volán SC 4-2 (1-0,3-1,0-1)
2008.12.05: Ferencvárosi TC - Progym HGy 6-1 (1-1,3-0,2-0)
2008.12.07: Alba Volán SC - SC Csíkszereda 4-8 (1-1,3-4,0-3)
2008.12.07: HC Csíkszereda - Újpesti TE 2-3 bü. (1-0,1-0,0-2,0-0,0-1)
2008.12.07: Steaua Bucuresti - Dab.Docler 4-5 hu. (3-1,0-1,1-2,0-1)
2008.12.07: NZ Stars - Progym HGy 3-1 (0-1,2-0,1-0)
2008.12.07: Ferencvárosi TC - Miskolci JJSE 6-4 (0-1,5-2,1-1)
2008.12.08: Ferencvárosi TC - SC Csíkszereda 1-3 (0-2,1-0,0-1)
2008.12.09: Alba Volán SC - Progym HGy 1-4 (0-1,0-1,1-2)
2008.12.12: HC Csíkszereda - Steaua Bucuresti 3-1 (1-0,1-1,1-0)
2008.12.12: SC Csíkszereda - Ferencvárosi TC 2-1 (0-0,1-1,1-0)
2008.12.14: SC Csíkszereda - Progym HGy 5-1 (1-0,1-1,3-0)
2008.12.14: HC Csíkszereda - Ferencvárosi TC 4-0 (1-0,1-0,2-0)
2008.12.19: Progym HGy - SC Csíkszereda 1-9 (0-4,1-1,0-4)
2008.12.28: Miskolci JJSE - Dab.Docler 2-1 (0-0,1-0,1-1)
2008.12.28: Újpesti TE - NZ Stars 4-0 (0-0,2-0,2-0)
2008.12.29: Progym HGy - Alba Volán SC 7-5 (2-1,3-2,2-2)
2008.12.30: Miskolci JJSE - NZ Stars 1-4 (1-3,0-1,0-0)
2008.12.30: Steaua Bucuresti - Alba Volán SC 6-2 (0-0,3-0,3-2)
2008.12.30: Dab.Docler - Újpesti TE 4-3 bü. (1-0,2-3,0-0,0-0,1-0)
2009.01.02: Újpesti TE - Ferencvárosi TC 6-2 (1-0,3-1,2-1)
2009.01.02: Alba Volán SC - Dab.Docler 1-10 (0-2,0-3,1-5)
2009.01.04: SC Csíkszereda - Miskolci JJSE 6-2 (2-1,3-1,1-0)
2009.01.04: Steaua Bucuresti - HC Csíkszereda 1-6 (1-2,0-2,0-2)
2009.01.04: Újpesti TE - Alba Volán SC 8-4 (1-0,4-1,3-3)
2009.01.04: Progym HGy - NZ Stars 3-2 (2-0,0-0,1-2)
2009.01.04: Dab.Docler - Ferencvárosi TC 9-2 (2-2,3-0,4-0)
2009.01.06: HC Csíkszereda - Miskolci JJSE 10-1 (5-1,2-0,3-0)
2009.01.06: Dab.Docler - Alba Volán SC 4-2 (2-1,0-0,2-1)
2009.01.06: Steaua Bucuresti - NZ Stars 0-2 (0-1,0-1,0-0)
2009.01.09: Fencvárosi TC - SC Csíkszereda 0-0 Versenybíróság
2009.01.09: Miskolci JJSE - Progym HGy 2-4 (1-0,1-0,0-4)
2009.01.09: Steaua Bucuresti - Újpesti TE 6-3 (3-0,2-0,1-3)
2009.01.09: HC Csíkszereda - Dab.Docler 12-3 (3-0,3-2,6-1)
2009.01.09: Alba Volán SC - NZ Stars 1-4 (0-1,1-2,0-1)
2009.01.11: Alba Volán SC - Progym HGy 0-6 (0-2,0-2,0-2)
2009.01.11: HC Csíkszereda - Újpesti TE 5-1 (2-0,2-0,1-1)
2009.01.11: Steaua Bucuresti - Dab.Docler 4-6 (0-2,1-0,3-4)
2009.01.11: Miskolci JJSE - Ferencvárosi TC 1-0 bü. (0-0,0-0,0-0,0-0,1-0)
2009.01.13: NZ Stars - Progym HGy 4-1 (2-0,1-1,1-0)
2009.01.13: Ferencvárosi TC - Alba Volán SC 3-2 (0-1,0-1,3-0)
2009.01.16: HC Csíkszereda - Steaua Bucuresti 6-5 (1-3,3-1,2-1)
2009.01.16: Újpesti TE - NZ Stars 3-1 (2-1,0-0,1-0)
2009.01.16: SC Csíkszereda - Alba Volán SC 7-1 (4-0,0-0,3-1)
2009.01.16: Dab.Docler - Miskolci JJSE 9-1 (6-1,1-0,2-0)
2009.01.16: Progym HGy - Ferencvárosi TC 2-3 (0-2,2-0,0-1)
2009.01.18: HC Csíkszereda - Alba Volán SC 8-2 (3-0,1-0,4-2)
2009.01.18: Steaua Bucuresti - Ferencvárosi TC 9-3 (2-2,4-1,3-0)
2009.01.18: SC Csíkszereda - Progym HGy 10-4 (3-1,6-1,1-2)
2009.01.18: Miskolci JJSE - NZ Stars 1-7 (0-4,0-2,1-1)
2009.01.18: Újpesti TE - Dab.Docler 5-1 (0-0,2-1,3-0)
2009.01.20: Dab.Docler - NZ Stars 3-2 (1-1,0-0,2-1)
2009.01.20: Miskolci JJSE - SC Csíkszereda 2-5 (0-0,2-2,0-3)
2009.01.22: NZ Stars - SC Csíkszereda 0-0 Versenybíróság
Januárban a Sportclubnak két meccsét törölték a klub elnöke, Antal István halála miatt.

0 megjegyzés:

 

Jégkorong. Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com